HomeManír, StációkManír stáció-mesék 10: A Bölcs cetlije

Manír stáció-mesék 10: A Bölcs cetlije

Ripacs arca eltorzult: – Tudod, ki vagyok Én? Én! – üvöltötte. – És tudod, kik állnak mögöttem? Én a Színész vagyok! De te ki vagy? Ki vagy te énmelllettem? Én, Én lettem, de te ki vagy?

Szerző:Manír • 2026.09.03. • 1 Comment

Manír • Stációk

Mindeközben a Bohócot hellyel kínálták a Nagy Átverések Házában a birodalom nagyjai, akik egy sokkal nagyobb háborúra készülnek már évek óta. Olyanok ők, akik nemzeteket tettek semmivé, és nem tűrik az ellentmondást.

Manír akkor már tudta: feléltük a múltunkat, felégettük a jelenünket, a jövőnk pedig, bármilyen is lesz, már soha nem lesz nemzeti. Mert az új Király felszámolja a királyságot; előbb császárrá koronáztatja magát, majd behódol a Birodalomnak, és mint teljhatalmú uralkodó, útszéli, kicsinyes bosszújaként felszámolja a nemzetet. És nem lesz ellenállás. Mert a nép belefáradt a háborúba. Belefáradt a kordonok bontásába és újraépítésébe, a vizeletszagú éjszakai utcák mocskának látványába egy-egy „örömünnep” után. De leginkább belefáradt az ígéretek silányságába, és elvesztette a veszélyérzetét. Feladta magát.

Nincsenek már benne sem mesék, sem szakrális történetek. Elveszett a történelmi tudat, és a nép lustán megadja magát. Feladja a kincstárat, az önrendelkezés jogát, és bár halványan még él benne a „legvidámabb barakk” emléke, már képtelen azt hitelesen elmesélni gyermekeinek. Azoknak a gyermekeknek, akik már egy olyan nemzedéket neveltek fel, amely nem hisz a történelemnek, csak a Nagyon Okos Gépnek és az üres frázisok áligazságának.

Manír ekkor döntötte el: elindul egy Vándorral, és mesélni fog. Mesélni a múltról. De a Vándor kiröhögte. Azt mondta: a mese nem a gyermekeknek való, hanem az ideológiának. A mese a felnőttek védekezése a szembenézéssel szemben. A mese megerősíti a gyengét abban, hogy ha elszúrta az életét, nem önmagát kell hibáztatnia, elég, ha rámutat a trónra, és teli torokból üvölti: – Te tetted ezt, Király!

Manír a Vándorral a Bölcsig jutott el. A Bölcs nem valami félreeső helyen élt, hanem a városszéli híd alatt, ahonnan még látható volt a város, de annak zaja már csak halk, zagyva moraj volt. De a fények nem hagyták, hogy a hold kiélje magát a tájon, a nap pedig csak felperzselte a még megmaradt zöldet, hogy végleg bezáruljon a betonbörtön, ahol már nem a bölcseké a hatalom, hanem a Nagyon Okos Gépet üzemeltető hatalmasoké.

Manír arra számított, hogy végre elbeszélgethet a Bölccsel. De a Bölcs ennél bölcsebb volt. Csak egy cetlit hagyott hátra, egyetlen mondattal:

„Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál.”

A huszonnyolcak kincstára és a vak gyűlölet

De a moziban állva tapsoló tömeg itt Manír körül egyáltalán nem is érti, mit imád. Vagy kit imád. És azt a paradoxont sem értik, hogy a vak és tudatlan gyűlölet percről percre való folyamatos táplálása generált egy olyan imádatot, ahol minden korlát le van szerelve; és tervezett veszteség, ha valaki esetleg leesik a magasból, és összetörik ő is és a világa is. Nem számít. Van elég, aki tovább ünnepel.

A huszonnyolcak pedig számolják a kincstár aranyát, miközben a hangszóróból továbbra is üvölt a propaganda, mindenféle bizonyíték nélkül, hogy ki lopott. A huszonnyolcak azok, akik minden felett uralkodhatnak – gondolhatnánk –, de ez nem így van. Mert a huszonnyolcak közül huszonheten feladták azt, amit úgy hívnak: önbecsülés. És ha néha szégyenkezve is, de kiállnak egyetlen ember mellett.

Az Akarat diadala főszereplője mellett ezzel szemben százezrek álltak ki vak hittel, és a halálba mentek érte, és halálba küldtek ártatlanokat. A tavaszi szél vajon majd mit hoz el?

Esőben a senkiföldjén, a Halotti Beszéd csendjében

Szakad az eső, de Manírt nem érdekli. Már sötét van, és a lámpák fényében az üres utca baljós kép. Egy utca, ami holnapra lehet, hogy a senkiföldje, de mindenképpen a huszonnyolcak martaléka.

Aztán Manírba bevillan egy szöveg. Nem hoz el megnyugvást, csak egyfajta lezárást. Elmúlik a hányingere és az undora is. Arra gondol, hogy a Fő utca végén még nyitva van egy éjszakai bár, de ott vajon felmondhatja hangosan ezeket a sorokat?

„Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttȧ valá neki pȧrȧdicsumot hȧzoá. Ës mënd pȧrȧdicsumben valou gyimilcsëktűl mondá neki élnië. Hëon tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. Gye mondoá neki, mérët nüm ënëik: isȧ, ki napon ëmdöl az gyimilcstűl, hȧlálnek hȧláláȧl holsz. Hȧdlȧvá holtát terömtevé Istentűl, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek, ës ëvék az tilvot gyimilcstűl. Ës az gyimilcsben hȧlálut evék.”

Nem akarod, hogy a közösségi média eltüntesse az írásainkat? Iratkozz fel a Kígyó Biciklizik Telegram csatornájára itt! Itt cenzúra és szűrők nélkül azonnal elérsz minden friss írást.

Kígyó Szatíra-Szavazás