Vezér ciki

MENOPAUZA ÉS A TÜRELEM – AVAGY NE MONDD, HOGY NYUGODJAK MEG!

Schneider Edina

Van az a mondat, amivel még egyetlen ideges embert sem nyugtattak meg: „Nyugodj meg.” A változókorban a hangulat olyan, mint egy elszabadult hullámvasút. A csendes fülkében ordító gyerekek, a kihangosított francia konferenciahívás elől sírva elrohanó autóút és a vacsora miatti vagyonmegosztás gondolata mögött ott rejlik a szenzoros túlterhelődés nyers valósága. Schneider Edina fanyar, végtelenül őszinte írása a menopauza hangulatingadozásairól, a párkapcsolati türelemről és arról, miért érdemes néha csak simán lehalkítani azt a telefont.

Tovább olvasom

A hetedik vezér a nyakát csikorgatja

Szappanos Gábor

Ezer év tűzgömbben való forgás után hiba történik a túlvilági bürokráciában: Töhötöm vezér lelkét nem egy újszülött csecsemőbe, hanem a saját Hősök téri bronzszobrába költöztetik vissza. A honfoglaló hős így kénytelen börtönként viselni az ércpáncélt, miközben az Andrássy útról hazatántorgó írókat, a két korsó sörtől tüntetéseken üvöltöző pestieket és a tér díszkivilágítása miatt elhomályosuló csillagösvényt szemléli.

Tovább olvasom

A sármőr és Magyarország románca 13. – A saját érdekében

Schneider Edina • 2 hozzászólás

Amikor egy felzaklató levél és egy titkos hangfelvétel gyanúja kerül az asztalra, a Sármőr nem érvel, hanem gondoskodva elszigetel. Átfogalmazza a valóságot, elviteti a külvilágra rálátást biztosító Mindentudó Gömböt, és tömlöcbe záratja a levelet átadó őrt. Magyarország pedig lassan megtanulja: ha életben akar maradni ebben a fojtogató szeretetben, egyetlen biztonságos mondata sem maradhat – csak az az arc, amit elvárnak tőle.

Tovább olvasom

Menekülés a menekülés elől

Rimóczi László

Az ember egész életében menekül. Bőröndjei tele vannak reménnyel és használatlan töltőkkel, a repülőjegy pedig metafizikai ígéret: odaát más lesz. Pedig a múlt nem útitárs, hanem poggyász. Aki önmaga elől menekül, az mindenhová önmagát viszi. Rimóczi László gondolatai a megállásról és az önmagunkkal való találkozásról.

Tovább olvasom

Jegyzetek egy túlbeszélt világ pereméről

Rimóczi László • 2 hozzászólás

Van egy pont a mondat vége és a világ kezdete között, ahol az ember már nem tudja, hogy amit mond, az magyarázat, vallomás, hazugság vagy félreértés. Rimóczi esszéje a modern ember túlbeszélt világáról, a kommentálási kényszerről és a csöndtől való rettegésről szól. Egy olyan civilizációban, amely mindenhez szakértőt rendel és a bizonytalansághoz is használati útmutatót készít, a „nem tudom” marad az utolsó becsületes filozófiai mondat. Jegyzetek egy túlbeszélt világ pereméről.

Tovább olvasom

A sármőr és Magyarország románca 12.

Schneider Edina • 5 hozzászólás

Magyarország nem tudta, ki tette a levelet az asztalára. Boríték, név és dátum nélkül csupán néhány összetűzött lap feküdt előtte, a tetején egyetlen rövid mondattal: Megtette. A sármőr előző feleségének írása felszínre hozza a lélektani zsarolások, a titokban rögzített hangfelvételek és a párhuzamosan rendezett előadások fojtogató valóságát. Miközben a palota folyosóin lehalkulnak a beszélgetések, és a téren felmorajlik a nép, Magyarország végre megérti az Öreg Mester poloskákról szóló szavait. A sármőr és Magyarország románca 12. fejezet.

Tovább olvasom

MENOPAUZA ÉS A CSODAFŐZET – AVAGY TÉNYLEG MINDENT BEVESZÜNK?

Schneider Edina • 3 hozzászólás

Egymás után jönnek szembe a hirdetések: a híresség, aki lefogyott, az orvos, aki végre megszólalt, és az alkalmazás, ami megmondja, mikor ebédeljünk. Edina legújabb cikkében beles a háttérben működő boszorkánykonyhába, ahol nem a kalóriákat tartósítják, hanem a reményünket palackozzák. Mert a végén a „személyre szabott módszer” mögött mindig ott az egyszerű igazság: előfizetést szeretnének.

Tovább olvasom

A sármőr és Magyarország románca 11.

Schneider Edina • 2 hozzászólás

A sármőr sorozat 11. fejezete kíméletlen tükröt tart a félelemre épülő államgépészetnek. A palotában mindennap felállítanak valakit a céltáblára a tömeg szórakoztatására, miközben az ország hivatalaiban senki nem mer aláírni semmit. Leszakadt hidak, beázó műtők, üres raktárok kísérik a nyilvános kivégzéseket. Amikor végül elmarad a cirkusz, a kíméletlen valóság ott marad: kenyér attól még nem lett.

Tovább olvasom