Manírnak nehéz volt felnőnie egy puha diktatúrában, ahol gyerekként valójában nem volt annyira érezhető, hogy diktatúra van. A nehézséget nem a rendszer okozta, hanem a kívülállóság vágya. Egy titkolt vágy. Hiszen a haverok a diszkóban az aktuális slágerekre csajoztak, amit Manírnak másolnia kellett, hogy legyenek barátai – de közben ő Faludit olvasott.
A húszas évei elején talált rá egy nőre, aki tanár volt. Manírban felcsillant a remény, hogy lesz végre valaki, aki megérti Faludi, Ginsberg vagy Márai világát, de kiderült: a nő inkább a farkat szereti, és eddigi életében több péniszt fogott, mint kilincset. De erről majd egy másik fejezetben.
Manír tehát egyedül maradt. Látszatokat kergetett és „barátságokat” próbált fenntartani csak azért, hogy ő is „menő” legyen, miközben csendesen titkolta: valójában egy teljesen más világban élne szívesen. Érdekelte a más. És akkoriban nagyon más volt Ginsberg világa vagy az Amerikai ima Morrisontól, mint a „Levelet kaptam, lányok…”. De erről a különös, más világról nem mert beszélni, és nem is volt kivel. Így maradt a közepesnél szarabb, de elfogadott világ. A tiszteletre méltó.
Ez nem az a világ volt, amit a történetmesélők írtak meg. Manír kamaszkorában a tiszteletre méltó az volt, ha Budapesten vette meg a legmenőbb farmert egy pólóval. Senki nem gondolt arra, hogy a világ valójában másról szól. Egy puha diktatúrában, ha beilleszkedtél, nem volt kihívás felnőni. Ha megelégedtél azzal, amid éppen volt, és nem tetted fel a kérdést: „Miért vágyunk többre a semminél?”, akár még boldog is lehettél.
De ha a különös már kedvesebb volt a valóságnál, olyan kettősségben kellett élned, ami aztán elvitt odáig, hogy mára Manír tudja: a diktatúra nem eddig volt, hanem most fog lecsapni a kegyetlen valóságával. Persze, sokaknak az új vezér a különös. Aki bátran szembeszállt a Gonosszal. De hajlamosak elfelejteni, hogy ezért milyen erkölcsi árat fizetett. Illetve fizetett volna, ha bármilyen erkölcse valaha is lett volna.
A különös más. A különös az a szokatlan és új felfedezés, ami ősidők óta itt van, naponta mész el mellette, és csak véletlenül fedezed fel. A különös a múltad stabil alapja. A tiszteletre méltó pedig az aznapi divattermék.
Kibaszott furcsa világ.

Nem akarod, hogy a Meta elrejtse előled az írásainkat? Iratkozz fel a Kígyó Biciklizik Telegram csatornájára itt! Ahol cenzúra és algoritmus-mocsok nélkül azonnal elérsz minden új írást.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.

Előfizetői belépés

Előfizetés

Vélemény, hozzászólás?

Last modified: 2026.10.01.