STÁCIÓK: AZ ELŐZMÉNYEK

Ott tartottunk, hogy a király birodalmában a műanyagdzsentriknek két dolog nem tetszett igazán: keveselték a koncot, és az alkalmatlanabbját – hiába voltak képesek akár a meleg szarig is benyalni – parkolópályára tették. De nagyjából ennyi volt a büntetés, mert a Király egyszerűen nem akarta, hogy azt higgye a nép: miatta vértől mocskos az út.

Sőt, a Király uralkodni sem igazán szeretett – az uralkodás azon értelmében, hogy ő egyszemélyben lett volna bíró, ügyész és hóhér. Ő Király volt. Kegyeltekkel, szolgákkal, udvartartással, földesurakkal és a műanyagdzsentrik hadával, akik egymást is ölték, csak jusson a koncból. De nem jutott.

Manír az újproliknak ezt úgy magyarázta el – hogy ők is értsék –, hogy a műanyagdzsentrik továbbra sem lophattak a nagyurak vagyonából, éppen ezért elkezdték terjeszteni, hogy a földönfutóktól lopják a nagyurak a gabonát. Miközben lassan egyetlen földönfutó sem volt már. A gazdák gazdálkodtak, a céhek boldogultak, az adószedőknek nem volt gondjuk az adók beszedésével. Persze voltak – mikor nem lesznek? – ócska, jellemet nem ismerő szolgák, akik át akartak gázolni bárkin, csakhogy magukat jó színben mutassák, és a Király kegyeltjei lehessenek. De a Király nem szerette a kegyelteket sem. Elviselte, de nem szerette.

Aztán egy napon rá kellett ébrednie, hogy nem lehet lusta Királyként uralkodni, mert a műanyagdzsentrik a trónra törnek, bármi áron. Eljött egy nap, egy pillanat, amikor a legaljasabb, leggátlástalanabb kisnemesből a műanyagdzsentrik hagyták, hogy a szegény ember legendás legkisebb gyermeke legyen, amolyan Ludas Matyi. És a vélt, busás vagyonért cserébe hagyták, hogy a királyságban új király üljön a trónra: a Bohóc Király.