HomeManír, StációkMANÍR STÁCIÓ-MESÉK 4: ZARÁNDOKLAT A VÁD SÖTÉT KAPUJÁHOZ

MANÍR STÁCIÓ-MESÉK 4: ZARÁNDOKLAT A VÁD SÖTÉT KAPUJÁHOZ

A Kígyó biciklizik magazin Manír stáció-meséinek negyedik fejezetében az igazságszolgáltatás megalkuvásait és a hatalom manipulációját tárja fel. A Zarándoklat a vád sötét kapujához című írásban Manír a Varázsló, a Gróf fia és a Király közötti szellemi alkukat elemzi. A szatirikus allegória rámutat a Sunyi gátlástalan játékára, a Mártír-szerep veszélyeire és arra a falakból álló párhuzamos valóságra, ahol a paloták modern üvegtáblái teljes csendet biztosítanak az utca őrjöngő morajával szemben.

Szerző:Manír • 2026.08.18.

Manír stáció-mesék 4: Zarándoklat a vád sötét kapujához

Manír • Stációk

Pára a pulton és az Igazság a Sunyi játékszerévé válása

Manír egy pillanatra megállt, és mélyet szippantott a kocsma nehéz levegőjéből. Nem volt itt füst, amitől elhomályosodtak volna a kontúrok; csak a savanyú sör kesernyés illata keveredett az emberi kipárolgás áporodott szagával. Ez a láthatatlan, sűrű pára úgy ült rá a pultra, mint a néma ítélet.

Manír a pohara alján maradt utolsó kortyot nézte, majd rekedtes hangon megszólalt:

– Ide figyeljetek, mert ez a mese arról szól, hogyan válik az Igazság a Sunyi játékszerévé.

A Varázsló évente csak egyszer jött elő a Mély Sötét Erdőből a láp közepén található tisztásra, a nagy Tölgyhöz, hogy vagy tort üljenek az igazság felett, vagy áldozatot mutassanak be az igazságért. A Varázsló nem állt a Király felett, pedig a hatalma megvolt hozzá. A Varázsló csak ítélt. Meghallgatta a vádakat, és van, akit nevetve engedett útjára, és van, akit örökre bezárt a lápba. Úgy élt ezen hatalmával, hogy ő is tudta: valójában így nem lehet. Mert egyszerre szolgálta a Királyt, és próbálta védeni az Igazságot. Tudta, hogy ez teher, de mindenkinek jut egy szerep. Neki ez jutott. Bár inkább lett volna Vándor, aki csak pillanatokra áll meg ócska fogadókban, majd menekül tovább a Valóság elől a Szabadságba.

A Gróf fia mestertervet eszelt ki a Varázsló ellen. Mert ugyan búnbe ágyazta a bűn egy részének felfedését, de mindezt úgy tette, hogy a Varázslónak ne legyen oka száműzni őt az örök mocsárba, még akkor sem, ha a szíve ezt diktálta.

Féligazságok, betyárok és a félelmetes Mártír

A Varázsló tudta: az Igazság nem létezik. Azt minden esetben a hatalomhoz vagy a hatalom megszerzéséhez lehet igazítani, és éppen ezért az Igazság elferdítése vagy annak csak egy részének megmutatása nem bűn. Ócska, szar emberek érdekből használt játékszere, de nem bűn. Mert maga az ember törzsfejlődése okán találta ki magának a büntetlenség lehetőségét. Úgy, hogy még a Varázslók se büntethessék érte a majdnem vagy alig bűnösöket. A Betyárok gerinccel vállalták, hogy betyárok, a Tolvaj is tudta, hogy levágják a kezét, az árulót felnégyelték és négy vár fokára tűzték ki okulásul.

De a Sunyi játékát az igazsággal soha nem merték büntetni. Mert tudták: a Sunyi nagy balhét csinál, és a hatalom egyetlen dologtól retteg igazán: a Mártírtól. A Mártír az, ami minden fölött áll, és a Sunyi ezt nagyon is jól tudja. Azt már kevésbé, hogy:

„A legendák maguktól születnek, senki sem csinálhat magának, és mások sem neki. Mert úgy jár, mint Kun Béla…”

Ám az az igazság, hogy a Sunyik – és belőlük áll minden rendszer alapja – csak nagyon ritkán akarnak legendává válni. A Sunyi lapít, és csendben emelkedik a ranglétrán. A Gróf fia ezzel szemben a Varázsló képébe üvöltötte, hogy a Varázsló fogadja el a féligazságot is igazságnak. És a Varázsló meghajolt a beteg düh és a tehetetlen, kényszeres megfelelés terhe alatt. Meg kellett hajolnia, mert ha nem teszi, akkor vagy az Igazság mellé áll és Mártírt csinál egy fajankóból, akinek ismeretében értelmet nyer a faék fogalma, vagy ha száműzi a Gróf fiát, szembemegy a Király azon akaratával, hogy véres kézzel nem lehet uralkodni.

Párhuzamos világok a szigetelt üvegtáblák mögött

Uralkodni megfontoltan kell. Már-már bölcsen. Amiben nagy igazságok is vannak. De minden Király mellett, mögött, alatt és sokszor felett ott vannak azok a Hatalmasságok, akik királlyá tették, és bármennyire is nem akarja a Király, oda kell nekik adni a jussukat. Azt a jussot, amit a népből zsigerelnek ki, és amiből évről évre több kell. Mert a Hatalmasságok legnagyobb hobbija mára a harácsolás, a legkomolyabb problémájuk pedig a valóság tagadása: a párhuzamos világ megélése.

A párhuzamos világokban pedig nagyon ritka, hogy a paloták csillogó szobáiba eljut a nép őrjöngő üvöltése. Előbb csak a lakótelepi betonbörtönök lépcsőházainak moraja, majd a Parlament lépcsőjén a lázadás gyilkos, artikulálatlan visítása. Túl jól szigetelnek a modern üvegtáblák. Kizárják a valóságot.

Manír itt egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha az üvegtáblák szigetelését próbálná ő is tesztelni. A kocsma áporodott szaga még fojtogatóbb lett a csendben.

– Szóval értitek? – nyitotta ki a szemét, és a tekintete metszőbb volt, mint bármilyen önjelölt Diktátor gyilkos, dühös pillantása. – Amíg ti odalent üvöltötök a betonbörtönökben, a palotákban csak a csend van és az üvegtáblák csillogása. És a Sunyi már régen tudja, hogy a Varázsló is csak egy báb a Király udvarában, ha a félelemről van szó.

Kértek még egy kört, vagy mára elég volt a valóságból?

Eleged van abból, hogy a Facebook elrejtse előled az cikkeinket? Gyere át A Kígyó Telegram csatornájára itt! Ahol cenzúrázás és algoritmusok nélkül azonnal megkapsz minden új írást.

Kígyó Szatíra-Szavazás