Az utolsó történetben ott hagytuk el Manírt, a teraszon fröccsözve, harmincfokos, fülledt nyári levegőben. Nem látott mást, csak az utca macskakövébe beleizzadt unott arcokat, és a közönyt, ami felváltotta a tavaszi eufóriát. Látta a Hazugság Istenét, aki leszállt közénk, felzabálta a droidok elméjét, és a hazugságokat gyűlöletté „nemesítette”.
Manír akkor azt mondta: Isten megbocsát, én nem. Mert a hazugságok ára a társadalom lezüllése, és a nemzet immunrendszerének teljes szétrombolása. Innen nincs visszaút.
…vagy mégis van?
Tisztelt Olvasó!
Manír átköltözik egy új honlapra, ami nemcsak egy honlap, hanem egy közösségépítő vállalkozás is egyben. A jövőben Manír ott fog megjelenni a történeteivel, miközben közösen építeni fogunk egy célt: nevezetesen azt, hogy az ország minden pontján legyen egy Élet-Pont, amit a Nemzeti Önazonosság és Összetartozás Mozgalom épít fel. Azaz mi, ti, akik csatlakoztok.
Manír nem pártot akar, nem elvtelen kommentháborút. Azoknak véget kell vetni. Manír és társai egy összetartó közösséget akarnak, hogy visszakapjuk a jelenünket, és építeni tudjuk a jövőnket. Mert a jövőt nemcsak egy államgépezet tudja építeni, hanem mi magunk is. Semmi más nem kell hozzá, csak akarat, együttgondolkodás, összefogás és egymás segítsége.
Manír azóta felállt arról a fülledt teraszról. Mert a harag és a meg nem bocsátás önmagában nem épít semmit, a Nagyon Okos Gép és a hatalom pedig pont azt akarja, hogy belesüppedjünk a közönybe. Manír hazatért, elővett háromezeregyszázhetvenhét papírlapot, és megkezdte a munkát. Mert ha az immunrendszer megsemmisült, akkor nekünk magunknak kell az új immunrendszerré válnunk.
A mai nappal Manír kilép a stációmesék lapjairól, és virtuális arcként nevet ad a feladatnak: Életet viszünk a halott rendszerbe.
Elindítottuk a KOMP Média hivatalos, éles platformját. Ez nem egy egyszerű weboldal a sok közül. Ez az alapja annak a hálózatnak, amit a Varázsló, a Vándor és a Bölcs meghagytak nekünk: Élet-Pontokat hozunk létre. Olyan helyeket minden városban, faluban és tanyán, ahol minden éjjel égni fog a tisztító tűz és a fény. Ahol nem a képernyők világa és a droidok uralkodnak, hanem ahol szavak nélkül is tudni fogod: itthon vagy, és ember vagy az emberek között.
Ehhez az úthoz Manír nem mehet egyedül. Társak kellenek. Keresünk minden vármegyében Hírnököket, és minden településen Dobosokat, akik képesek elvinni a hírt, felállítani az Élet-Pontok kopjafáit, és meggyújtani az örömtüzeket. Mert a valami ellen való, fröccs melletti dühöngés csupán önbecsapás – de valamiért építeni, az mindig értékteremtés marad.
Hogy ez a hálózat teljesen független, tiszta és életképes maradjon, nem kérünk és nem fogadunk el semmit a manipuláció mestereitől. Kizárólag egymásra számíthatunk.
Az új platformon, Manír vezetésével elindítottuk a közösségi támogatási rendszert. Állj mellénk, légy részese az értékteremtésnek akár egy jelképes adománnyal, amiből felépítjük az Élet-Pontokat. Nincs mutyi, nincs manír, nincs az utcasarkon Xanaxra ivás: a transzparencia jegyében a rendszerünk minden egyes támogatásról – legyen az magánszemély vagy cég – azonnal, automatikusan hivatalos, könyvelhető számlát küld. (A cégek a név mellett az adószám megadásával leírható bizonylatot kapnak).
Lépjünk ki a képernyők mögül. Nézzétek meg a platformot, jelentkezzetek Hírnöknek vagy Dobosnak, és gyújtsuk meg az első tüzeket!
Közhírré tétetik… az újjáépítés elkezdődött. Oszd meg, hogy a hír eljusson azokhoz is, akikben még él az értelem szikrája!
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés