Manír stáció mesék 12: Isten megbocsát, én nem

Közel annyi ember segedelmével lett a Bohócból Bohóckirály, mint ahányan funkcionális analfabéták ma Magyarországon. Persze nem állítom, hogy az összes funkcionális analfabéta ott volt a trónfosztáson és az utána rendezett toron, ahol oldalba vizelték a törvények legfőbb házát. Nem, a trónfosztottnak is vannak rajongói, akiknek folyamatosan mondaniuk kell magukban, hogy kilégzés-belégzés, nehogy idő előtt sirassa meg őket a család.

Ám az azért veszélyes, hogy ha jobban elemezzük ezt a funkcionális analfabetizmust, akkor ott tartunk, hogy ez a fiatalok – értsd: a 18–24-es korosztály – körében nagyon erős, és a 40 feletti nőkénél. A Bohóckirályt valójában ők emelték trónra. A valóságot megtagadva, minden „bűnét” félresöpörve, egyszerűen azért, mert egy szociopata nárcisztikus az elején nagyon szimpatikus tud lenni.

Ezzel akarta indítani Manír a napi penzumot, de rájött, hogy ez rossz út, hiszen bár igaz, sértő. A mai világban pedig nem lehet sértegetni a pórnépet, mert azonnal a jogaiért kiált. Nem véletlen, hogy a Vándor, a Bölcs, de még a Varázsló is szégyenkezve bújt el. Mert értik a valóságot. De nem akarják érteni. Ahhoz pedig már túl öregek, hogy maradék életüket arra szánják, hogy útmenti fogadókban, árokparton vagy a főtér lerombolt díszkútjának peremén meséljenek arról, milyen embernek lenni, és mitől jobb az, mint amit most ad a Nagyon Okos Gép mögül a hatalom.

Az ember nem fekete és fehér. Tudatos, empatikus, tisztelettudó, szabálykövető, és nem kellenek neki ideológiák a boldogsághoz, csak a Földanya.

A hatalom világából mindez tudatosan ki van irtva, mert a hatalomnak ezek nemhogy nem kellenek, hanem egyenesen fél tőlük. Ezért találták ki a Nagyon Okos Gépet. A Hatalom a Manipulációval szövetkezett, és megalkotta az első, még nem mesterségesen előállított droidot. Aztán amikor látta, hogy működik a rendszer, le is állította a Tudóst.

„Nem kell mesterséges ember! Az igaziból olcsóbban állítjuk elő, úgy, hogy még fizet is érte.”

A tudós fejet hajtott, elégette a jegyzeteit, majd öngyilkos lett.

A hatalom egy szál virágot sem küldött a temetésre.

Manír – nyár lévén – fröccsözik a teraszon. Nem normális dolog harminc fokban egy fülledt teraszon fröccsözni, de a nyári teraszfröccsözések legszórakoztatóbb része, ahogy nézheted a teraszról a nyomorban, munkában megsínylett tömegeket koldulni a főutcán. Ja, nem. Ez egy másik mese, egy másik alkoholistától, aki Xanaxra iszik. Ott, abból jönnek az igazi víziók.

Manír csak közönyt lát. Hol van az az eufória, ami még tavasz közepén tombolt? Mára beleizzadt az utca macskakövébe. Unott arcok lassú léptekkel mennek a dolgukra, néha megvetően néznek a teraszokra, ahol szerintük a tolvajok költik éppen a tőlük lopott pénzt. És ez az, amit Manír soha nem fog megbocsátani.

A Hazugság Istene leszállt közénk, és felzabálta a droidok elméjét, így a Hatalom ma már sokkal kisebb energiával is kézben tudja tartani a dolgokat. A hazugságok valósággá váltak és gyűlöletté „nemesedtek”. Ez pedig megbocsáthatatlan. Manír nem is akar megbocsátani szülőnek, tanárnak, írónak, politikusnak – senkinek, aki részt vett a hazug álvilág felépítésében, mert tudja azt, amit kevesen.

Innen nincs visszaút.

A hazugságok ára a társadalom lezüllése, annak immunrendszerének teljes szétrombolása. A hazugság árát ráadásul pont azoknak kell majd megfizetniük, akiknek gyártották őket. Azok pedig, akik gyártották őket, nemcsak a hasznot fölözik le, de naponta újabb és újabb hazugságokkal próbálják bárkinek a fejét visszanyomni a hazug álvilágukba, akiben még él az értelem szikrája.