A sármőr és Magyarország románca Különkiadás – A korona és a másnap

Schneider EdinaSzerző: • 4 hozzászólás

Szombat este volt.

Magyarország egyedül maradt a palotában.

A Sármőr Pakson járt. Mostanában sok dolga akadt arrafelé. Az a nagy büszkeséggel beharangozott dunai építkezés ugyanis mintha nem egészen úgy alakult volna, ahogy a palotában elképzelték. A folyó nem olvasta a terveket, a meder megindult, újabb köveket kellett a vízbe tenni, és végül már maga a palota is vizsgálódni kezdett, vajon ki és hol hibázott.

Ráadásul az egyik szomszédos királyságban is felvonták a szemöldöküket, és már az unió nagy tanácsának ajtaján kopogtattak az ügy miatt.

Magyarország arra gondolt, talán ezért is kellett a Sármőrnek egy kis kikapcsolódás. Végül is, ha az embernek nappal a Dunával gyűlik meg a baja, estére jól jöhet valami, ami kevésbé vizes…  Ezen azért elmosolyodott. Eleinte nem aggódott. Aztán este lett. Éjfél.

Hajnal. Reggel. 

És nem jött postagalamb. Ez már furcsa volt. A Sármőr ugyanis postagalamb nélkül nagyjából annyi ideig bírta, mint más ember levegő nélkül.

Ha dolgozott: galamb.

Ha utazott: galamb.

Ha evett: galamb.

Ha meglátott valamit: galamb.

Néha Magyarország arra gondolt, hogy ha egyszer hajótörést szenvednének, a férje előbb keresne postagalambot, mint ivóvizet.

Most viszont semmi. Aztán befutottak az első hírek.

A Sármőrt előző este a nép között látták mulatni. Még felvételek is készültek róla, amint iszogat. Hogy mennyit ivott, mit ivott, vagy mi történt később, azt Magyarország nem tudta. És azt sem, kivel töltötte az éjszakát. Egy pillanatra megfordult a fejében: Talán egy másik nővel? Aztán mérgesen legyintett. Nem. Most nem ez a fontos. 

A palotában közben megindult a vita.

– Végre egy közülünk! – örvendeztek néhányan. – Milyen vagány! A király lejön a nép közé!

Mások felháborodtak.

– Ő vezeti az országot! Nem lehet csak úgy eltűnni! Magyarország hallgatta őket.

És ekkor eszébe jutott valami. Nem is olyan régen ugyanez a Sármőr még hangosan gúnyolta az Öreg Mestert, amikor az egy messzi földön mulatott, és lehajtott egy kupica pálinkát. A Sármőr akkor még nagyon szigorú volt. Munka. Felelősség. Paks. Miközben mások dolgoznak, egy VOLT vezető ne mulasson. Magyarország elmosolyodott. Milyen érdekes dolog a mérce. Messziről mindig olyan egyenes. Csak amikor saját magunk alá tesszük, kezd valahogy billegni.

Persze egy miniszterelnök is ember.

Ihat.

Táncolhat.

Nevethet.

Sőt, néha kifejezetten jó, ha lejön a márványlépcsőről, és találkozik azokkal, akiknek az országát vezeti.

De Magyarország valamiért mégsem tudott örülni. Mert gyerekkora óta úgy tudta, hogy a vezetés nemcsak hatalom. Hanem tartás is. A vezető ugyanis akkor is vezető, amikor nincs mikrofon előtte. Akkor is, amikor éjfél van. És akkor is, amikor jó a zene.

Valamikor délután végre megjelent egy postagalamb. A Sármőr előkerült. Magyarország megkönnyebbült. De amikor meglátta közeledni, már nem azon gondolkodott, mit ivott. És azon sem, kivel volt. Hanem egy sokkal egyszerűbb kérdésen:

Ha valaki tegnap még számon kérte a másikon, hogy válság idején miért mulat, akkor ma neki miért szabad?

Magyarország kinézett a palota ablakán. A Duna csendesen folyt tovább. A kövek pedig ott feküdtek Paksnál a mélyben.

A korona azért egy furcsa jószág.

Fel lehet benne menni a színpadra.

Lehet benne táncolni is. Csak másnap reggel is ugyanúgy a fejeden kell, hogy maradjon.

Nem akarod, hogy a Meta eltüntesse az írásainkat? Gyere át A Kígyó Telegram-csatornájához itt! Ahol cenzúrázás és algoritmus-mocsok nélkül közvetlenül elérsz minden új írást.

Hozzászólások

A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.

Előfizetői belépés

Előfizetés

4 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Last modified: 2026.10.01.