A korona árnyékában – Az újkoronázás eufóriája

Az új, modern kori koronázás – korona nélkül. Mert nem Székesfehérváron lesz; egyrészt, mert az egy polgári város, ahol ezt megtartani nagy merészség volna. Az esztergomi érsek sem lesz jelen, mert vélhetőleg – ugyan nem mondja ki – ha csak rágondol arra, mi fog történni a közeljövőben, az undortól kifordul a gyomra.

Így aztán nem az érsek teszi fel a kérdést a népnek, hogy akarják-e a királyt; ezt egy diktatúrában, egy demokratikus választáson már megtették, amelynek eredménye alapján a Diktátor átadta a hatalmat úgy, ahogy azt kell. Az új király egyházi esküt sem fog tenni, mert a király inkább gyalázza a papokat egy teherautó platójáról, és ezt a papok soha nem fogják neki elfeledni.

A szertartás és a műanyagdzsentri valóság

A szertartás szerint a jobb kar és a hát felkenése után megkapja az új király a koronázási palástot, majd Szent István kardját, amellyel jelképesen vágásokat tesz a világ négy égtája felé. Ezt követően jön el a szent pillanat, amikor az érsek és a nádor – a tiszás olvasóknak segít az internet az érsek és a nádor szavak megértésében – felteszik a Szent Koronát a király fejére, majd megkapja a jogart és az országalmát. Aztán uralkodik.

De ebben a műanyagdzsentri világban, amelyet az előző diktátor alakított ki, nem lesz koronázás, csak egy kibaszott nagy buli, ahol folyni fog az alkohol, és vélhetőleg a drog is jelen lesz. A tömeg IQ-jával sem lesz baj, mert összeadva sem fogja nagyon meghaladni a három számjegyet. Cserébe ott lesznek a fiatalok, akik örömittas, részeg vagy drogos kábulatban fogják nézni az új sü-tetü diktátort, aki mindent is megígér a népének.

Az egészet a hadsereg fogja keretbe tenni. Mindezt – csak egy kicsit alaptörvény-ellenesen – mert, igaz ugyan, hogy a hadsereg nem lehetne jelen pártrendezvényen, de nagyon piti bűn lesz ez ahhoz képest, ami még jönni fog.

Mesék a régi értékekről

Manír elhatározta – és ez komoly döbbenetet váltott ki a kocsmában –, hogy ehhez még asszisztálni sem fog azzal, hogy megnézné a közösségi médiában. Inkább, ha jó idő lesz, elviszi a gyereket a természetbe, ha nem, akkor pedig mesél nekik a régi időkről, amikor még fontos volt a valódi tudás, a tisztelet, és amikor a gyűlölködés miatt olyan pofont osztottak ki, hogy a takony menetet vágott a gyűlölködő nyakán.

És mesélni fog arról a világról is, ahol az írókat a helyükön kezelték, és ahol író az írónak nem volt farkasa, bármit is gondoltak a világról. Azt is elmondja, hogy a művész nem mozgalmár volt, hanem művész, és ezért szerették. Mesélni fog értékekről és arról, hogy azok miért értékek. Nagy zavarban lesz, amikor a srácok megkérdezik tőle, miért mondja, hogy ezek értékek, mikor az iskolában a tanár arról beszélt, hogy ezek már nem azok.

Jogok, kötelességek és a nemzet

Manírnak nehéz dolga lesz, mert miközben az ország főterén alkoholmámorba fullad egy drogos buli, neki meg kell magyaráznia a gyermekeinek, hogy a kötelesség előrébb való, mint a jog. Egész pontosan: ha a kötelességedet elvégezted, akkor van jogod. És azt is el kell magyaráznia, miért fontos egy nemzetnek, hogy minden tagja elvégezze a kötelességét és szeresse a nemzetét.

But a legfontosabb: zárja ki a nemzetből mindazokat, akik a saját meggazdagodásuk reményében, kihasználva a tudatlanságot és az ostobaságot, megtagadják, sőt letagadják a nemzetet, átverik a tudatlanokat, majd tort ülnek felettük, hogy azt követően zárt körben elkezdjék számolni: mennyi idő alatt tudnak a lehető legtöbb vagyonra szert tenni.

Mert ők tudják.

Eddig demokrácia volt, így aztán szépen és rendben történtek a dolgok, de az ő világuk közel sem a demokráciáról fog szólni, így aztán nincs is annyi idő megadatva nekik, mint egy demokráciában.