A Duna-parti séta után Magyarország úgy érezte, végleg elég volt a bábként kezelésből és az elszigetelésből. Ám a palotába visszatérve a sármőr virágcsokorral, kisfiús bűnbánó mosollyal és ígéretekkel fogadta. A csábítás és a megbocsátás újra működött, de a rózsaszín szemüveg már odalett: Magyarország a lelke mélyén már pontosan tudta, hogy a maszkot csak átmenetileg ragasztották vissza, és a székeket hamarosan újra arrébb tolják.

A sármos mosolyok és a felhőtlen éjszakák mögött lassan, de szisztematikusan zárul a háló. A Sármőr átveszi a hatalmat a palotában: a háta mögött kizárja a barátnőit a saját üzletükből, átrendezi a házszabályokat, kiszorítja a hűséges tanácsadókat, és a Hagyományőrzőt is elhallgattatja. Magyarország lélekben összeomlik a saját piros széke hűlt helyét nézve, de a Duna-parti hajnalban egy régi gyógyító kérdése visszhangzik benne: „Tényleg csak ennyire tartod magad, hogy egy ilyen állapotot elfogadj?” A Sármőr-sorozat megrázó és fordulópontot hozó 7. része a parancsuralmi gázlángolásról (gaslighting) és az ébredő önbecsülésről.