Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, amelyik sokáig abban a hitben élt, hogy egyetlen ország. Mert ugyanazt a kenyeret ette, ugyanazt a vizet itta, ugyanazon az úton kátyúzta a kocsiját, és ha nagyon muszáj volt, ugyanabban a kórházban várta ki a sorát. Ám egy napon arra ébredt, hogy középen mégis kettéhasadt – bár a hasadásnak semmiféle látható nyoma nem volt, mert nem földrengés okozta, hanem valami sokkal modernebb, nehezebben mérhető és annál könnyebben magyarázható erő.
A kettéhasadt ország egyik felén azok laktak, akik tudták, hogy az ország kettéhasadt; a másikon pedig azok, akiknek meggyőződésük volt, hogy valójában nincs is kettéhasadva, hanem minden a legnagyobb rendben van… És természetesen akadtak olyanok is, akik egyik állítást sem tudták bizonyítani, de ettől még mindkettővel kapcsolatban határozott véleményük volt.
A király, aki időközben már annyiszor nevezte át a dolgokat, hogy néha maga sem tudta, minek mi a neve, rendeletben állapította meg, hogy az ország egységes, erős, szuverén, történelmi és megfelelően összetartó. A rendelet végén pedig egy külön mellékletben felsorolta mindazokat, akik az egységet nem érzik megfelelően egységesnek.
Az emberek eleinte csak az ünnepeken álltak két oldalra, később már a családi asztalnál is: egyes házakban a vacsorát is úgy tálalták, hogy a krumpli egyik fele ide, a másik fele oda került, nehogy a köretből politikai vita keletkezzék… Bár természetesen keletkezett.
Aki az egyik oldalon lakott, annak a másik oldal hírei hazugságnak tűntek, a másik oldalon lakónak pedig az első hírei tűntek ugyanennek. Így lassanként kialakult az ország nagy közös nyelve, amelyen ugyanazt a szót kétféleképpen kellett érteni – attól függően, hogy ki mondta ki, ki hallotta meg, és milyen zászló volt a háttérben.
Az igazság közben valahol a két oldal között lakott, egy keskeny kis házban, amelynek nem volt megfelelő médiapartnere, ezért egyre ritkábban keresték fel.
A király ekkor újabb bizottságot hozott létre az igazság helyének megállapítására, amelynek tagjai több hónapos tanulmányozás után megállapították, hogy az igazság helye vitatott, ezért további vizsgálat szükséges… Majd a vizsgálat költségeit az igazságra hárították.
Az ország népe pedig közben dolgozott, vásárolt, számlákat fizetett, gyereket nevelt, időpontokra várt, gyógyszert szedett, albérletet keresett, számolt… És megpróbálta eldönteni, hogy an áremelkedés melyik oldalhoz tartozik, mert azt már mindenki tudta, hogy az áraknak is van politikai oldala, csak azt nem tudta senki pontosan, hogy a pénztárca melyik párthoz tartozik.
A szegény ember legkisebb fia ekkor útnak indult, ahogy az a mesékben lenni szokott. Csakhogy most nem a sárkányt kereste, hanem egy olyan helyet, ahol nem kell minden reggel eldöntenie, hogy előző este melyik országfélben is hajtotta álomra a fejét.
Ment hetedhét határon át: elhaladt három óriásplakát, négy nemzeti konzultációs láda, két lezárt út és egy frissen átadott, még fel nem avatott beruházás mellett, amelyen már messziről látszott, hogy hamarosan valaki nagyon büszke lesz rá.
Végül elérkezett az ország közepére, ahol egy öreg királylány őrizte az utolsó régi térképet. Szemügyre vette, és lássatok csudát: a térképen nem volt rajta a kettéhasadás. Nem volt rajta ellenség, tábor, oldal, vörös vonal, kék vonal, nemzeti oldal, másik oldal, és még az sem volt feltüntetve rajta, hogy ki a jó ember és ki a rossz. Csak falvak voltak rajta, utak, folyók, erdők, temetők, iskolák, kocsmák és házak, amelyekben emberek laktak.
A legény sokáig nézte a térképet, aztán észrevette, hogy a két ország ugyanazokat a folyókat issza, ugyanazokat a temetőket örökli, és ugyanazt an eget kapja fölé, amikor este lekapcsolják a televíziót.
Másnap visszatért az országba, és a Régi Térképet kiakasztotta a főtéren egy névtelen lovasszoborra. Az emberek odagyűltek, először csak nézték, aztán vitatkozni kezdtek róla, végül pedig megállapították, hogy a térkép nyilván politikailag motivált, mert nem tünteti fel rajta a másik oldalt.
Ekkor sebes szél kerekedett, belemarkolt a könnyű térképbe, felkapta, végigsodorta a főtéren, majd kettétépte. Az egyik fele jobbra repült, a másik balra. Az emberek pedig boldogan megállapították, hogy végre isteni bizonyítékuk is van arra, hogy az ország valóban ketté van szakítva.
Azóta is így élnek. A két fél időnként összenéz, időnként egymásra mutat, időnként egymást hibáztatja azért, hogy nincs közöttük híd, amin mindkét irányban közlekedhetnének. És ha valaki egyszer-egyszer mégis megpróbál átmenni a másik oldalra, azt a sajátjai árulónak, a másik oldal pedig gyanús idegennek tekinti – miközben az illető valójában csak a másik oldalon lakó anyjához, gyerekéhez, barátjához vagy éppen ugyanabba a boltba igyekszik, ahová tegnap is ment.
A király azóta is minden reggel kihirdeti, hogy az ország egységes, a nép pedig rendre kettéoszlik, hogy meghallgassa.
Tisztelt Eltévedt Publikum! A Múlt Kiárusítási és Jövő-Zálogosítási Minisztérium lezárta a tegnapi nap aukcióját. A kapott aprópénzt a Bohóckirály papírmasé álmokba fektette. Hortolányi Gábor groteszk, színházi szatírája a fásult nézőtérről, a műsorváltozásra épített államháztartásról, an AI-val átpörgetett emlékezetről és a józan ész használatának szigorú tilalmáról.
A politika már születése pillanatában mágikus realista műfaj volt. A mágikus realizmusban a csoda természetes; a politikai propagandában viszont a természetes válik csodává. Egyik napról a másikra retusálnak ki embereket a fényképekről, cserélnek ki igazságokat az újságokban, miközben a politikus magánszemélyből plakátra nyomtatott nemzeti mesealakká lényegül át. Rimóczi László lenyűgöző publicisztikája a hatalom retorikájáról, a családi emlékezetről és a felejtés elleni ellenállásról.
Magyar Péter nem bír magával: a volt főügyészt, Fürcht Pált támadta be, politikai céllal minősítette át az ő telefonlopásos ügyét. Az ügyész-politikai dráma újabb fejezetéhez érkeztünk.
Széles Diána és Molnár Áron közpénzes üzengetéseire reagálnak Debrecenben, ahol a kampányfogások zavaros vizeken eveznek. Tiszás példa a közpénz védelmében, de vajon ki hiszi már el?
Dömsödi Gábor független jelöltként nyerte meg a pásztói polgármester-választást, ezzel nyolc év kihagyás után tér vissza a város élére.
A műkörmös hölgy üzenete Magyar Péternek: a kata átalakítása tönkreteszi a szépségipart. A vendégek lemondják a szolgáltatásokat, a feketemunka újra virágzik. A kormány felelőssége óriási!
Tisztelt Eltévedt Publikum! A Múlt Kiárusítási és Jövő-Zálogosítási Minisztérium lezárta a tegnapi nap aukcióját. A kapott aprópénzt a Bohóckirály papírmasé álmokba fektette. Hortolányi Gábor groteszk, színházi szatírája a fásult nézőtérről, a műsorváltozásra épített államháztartásról, an AI-val átpörgetett emlékezetről és a józan ész használatának szigorú tilalmáról.
A politika már születése pillanatában mágikus realista műfaj volt. A mágikus realizmusban a csoda természetes; a politikai propagandában viszont a természetes válik csodává. Egyik napról a másikra retusálnak ki embereket a fényképekről, cserélnek ki igazságokat az újságokban, miközben a politikus magánszemélyből plakátra nyomtatott nemzeti mesealakká lényegül át. Rimóczi László lenyűgöző publicisztikája a hatalom retorikájáról, a családi emlékezetről és a felejtés elleni ellenállásról.
Magyar Péter nem bír magával: a volt főügyészt, Fürcht Pált támadta be, politikai céllal minősítette át az ő telefonlopásos ügyét. Az ügyész-politikai dráma újabb fejezetéhez érkeztünk.
Széles Diána és Molnár Áron közpénzes üzengetéseire reagálnak Debrecenben, ahol a kampányfogások zavaros vizeken eveznek. Tiszás példa a közpénz védelmében, de vajon ki hiszi már el?
Dömsödi Gábor független jelöltként nyerte meg a pásztói polgármester-választást, ezzel nyolc év kihagyás után tér vissza a város élére.
A műkörmös hölgy üzenete Magyar Péternek: a kata átalakítása tönkreteszi a szépségipart. A vendégek lemondják a szolgáltatásokat, a feketemunka újra virágzik. A kormány felelőssége óriási!
Tisztelt Eltévedt Publikum! A Múlt Kiárusítási és Jövő-Zálogosítási Minisztérium lezárta a tegnapi nap aukcióját. A kapott aprópénzt a Bohóckirály papírmasé álmokba fektette. Hortolányi Gábor groteszk, színházi szatírája a fásult nézőtérről, a műsorváltozásra épített államháztartásról, an AI-val átpörgetett emlékezetről és a józan ész használatának szigorú tilalmáról.
A politika már születése pillanatában mágikus realista műfaj volt. A mágikus realizmusban a csoda természetes; a politikai propagandában viszont a természetes válik csodává. Egyik napról a másikra retusálnak ki embereket a fényképekről, cserélnek ki igazságokat az újságokban, miközben a politikus magánszemélyből plakátra nyomtatott nemzeti mesealakká lényegül át. Rimóczi László lenyűgöző publicisztikája a hatalom retorikájáról, a családi emlékezetről és a felejtés elleni ellenállásról.
Magyar Péter nem bír magával: a volt főügyészt, Fürcht Pált támadta be, politikai céllal minősítette át az ő telefonlopásos ügyét. Az ügyész-politikai dráma újabb fejezetéhez érkeztünk.
Széles Diána és Molnár Áron közpénzes üzengetéseire reagálnak Debrecenben, ahol a kampányfogások zavaros vizeken eveznek. Tiszás példa a közpénz védelmében, de vajon ki hiszi már el?
Dömsödi Gábor független jelöltként nyerte meg a pásztói polgármester-választást, ezzel nyolc év kihagyás után tér vissza a város élére.
A műkörmös hölgy üzenete Magyar Péternek: a kata átalakítása tönkreteszi a szépségipart. A vendégek lemondják a szolgáltatásokat, a feketemunka újra virágzik. A kormány felelőssége óriási!
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés