Az emberek eleinte csak az ünnepeken álltak két oldalra, később már a családi asztalnál is: egyes házakban a vacsorát is úgy tálalták, hogy a krumpli egyik fele ide, a másik fele oda került, nehogy a köretből politikai vita keletkezzék… Bár természetesen keletkezett.
Aki az egyik oldalon lakott, annak a másik oldal hírei hazugságnak tűntek, a másik oldalon lakónak pedig az első hírei tűntek ugyanennek. Így lassanként kialakult az ország nagy közös nyelve, amelyen ugyanazt a szót kétféleképpen kellett érteni – attól függően, hogy ki mondta ki, ki hallotta meg, és milyen zászló volt a háttérben.
Az igazság közben valahol a két oldal között lakott, egy keskeny kis házban, amelynek nem volt megfelelő médiapartnere, ezért egyre ritkábban keresték fel.
A király ekkor újabb bizottságot hozott létre az igazság helyének megállapítására, amelynek tagjai több hónapos tanulmányozás után megállapították, hogy az igazság helye vitatott, ezért további vizsgálat szükséges… Majd a vizsgálat költségeit az igazságra hárították.
Az ország népe pedig közben dolgozott, vásárolt, számlákat fizetett, gyereket nevelt, időpontokra várt, gyógyszert szedett, albérletet keresett, számolt… És megpróbálta eldönteni, hogy an áremelkedés melyik oldalhoz tartozik, mert azt már mindenki tudta, hogy az áraknak is van politikai oldala, csak azt nem tudta senki pontosan, hogy a pénztárca melyik párthoz tartozik.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés